III.

III.

 A szokásos ajtó csapás nélkül mentem be apró, két szintes lakásunkba. Egyből láttam Annát, ahogyan tőlem balra, a dolgozószoba régimódi asztala fölé hajolva írogat valami lapokat. 
- Szia! Mit csinálsz?-kérdezem halvány mosollyal szám szegletében.
- Hát Te? Mit keresel itthon?
- É-én... Hát... Én rendkívül fáj.... a fejem!- válaszolom kicsit fájdalmasabb hangon, abszolút magyartalanul.
Székét óvatosan hátrarakja, vastag keretes, kerek okuláréját az aktákra helyezi, majd aggódó fejjel indul felém. Szenvedő arcom hatásos volt, ugyanis homlokomra helyezte repedezett, kemény kezét és sűrű fejcsóválás közepette válaszolt:
- Ó Drágám, mérjük meg a lázad, forró a homlokod!
A mondat hallatán már az infarktus kerülgetett. Itt valami tévedés lesz! Én csak kitűnő színész vagyok, szó sincs holmi lázról vagy vírusról!
- Nincs semmi bajom. Biztos keveset aludtam. Igen, tegnap elég sokáig tanultam. Megyek lefekszem.- válaszoltam megnyugtató hangomon. 
Táskámat a lépcsőnek hajítva, cipőimet szanaszét hagyva tartottam a felfelé. Hirtelen egyfajta gyengeséget éreztem, mintha a lábaim felmondták volna a szolgálatot. Megkapaszkodtam a korlátban. Színes pöttyöket láttam magam előtt, a fekete foltok egyre nagyobbak lettek, majd befedtek mindent. Szerencsére az első fokig jutottam csak. Hallottam Anna finom káromkodását, miközben tehetetlen testemet leteszi a hideg padlóra, aztán feltámasztja a fejem. Nem tudtam mozogni, hang nem jött ki a torkomon, szinte lebénultam. Percek teltek el, mikor újra felébredtem.
- Mi történt?- kérdezem elhaló hangon.
- Előbb ezt edd meg!- és a kezembe nyomott fél tábla Milka csokoládét.
- Nem vagyok éhes.
- Viszont a szervezeted igen. Ettél vacsora óta valamit?
- Nem voltam éhes.- hunyom le szemeim, elszégyellve magam.
- Nincs miről beszélgetnünk, edd meg!- elvettem és haraptam belőle.
- Mi történt?
- Leesett a vércukrod és elájultál. Mondtam, hogy reggelizz!- 'nem vállalok felelősséget hangon'.
- Köszönöm.- bár mélyen tudtam, hogy ez a kötelessége, hiszen CSAK a nevelő anyám, de mégsem haltam meg neki köszönhetően. Bele se merek gondolni, mi lett volna, ha beverem a fejem és szétloccsan az agyam? Ilyen szempontból hálás lehetek neki.
- Nem kell megköszönnöd. Most pedig menj fel, feküdj le!- simított végig arcomon, bájosan mosolyogva beszélt hozzám. Ebben a pillanatban szívem szerint a kezére vágtam volna. Mit képzel magáról? Nekem ő senkim!
 Felkaptam a táskámat és már futottam is felfelé. Ajtómat bevágva láttam, ahogyan a vakolat leesik a falról. Ezt imádtam! Legtöbbször csak akkor jövök fel kis vackomba, mikor valakivel összeveszek (szóval itt töltöm életem nagy részét), becsapom az ajtót és leesik egy kis része. Esténként megnyugtató a látszata, mint a csillagoké. 
 Pizsamát öltöttem magamra (mert azért mégis csak "beteg" vagyok), bebújtam jó meleg ágyamba, a paplant pedig szó szerint az orrom hegyéig húztam. Rázott a hideg. Őszintén fogalmam sem volt mi történik velem. Nina csak hazudott a tanár úrnak, azért jöttem haza.
 Végén mégis megmértem a lázam, ami 38 ºC volt. Fülhallgatót beraktam a fülembe és a More than this hallatán sokkal jobb kedvem lett. Úristen! A koncert! Elfelejtettem megkérdezni a koncertet!
- Elmegyek bevásárolni. Ha szeretnél valamit, hívj fel! Szia.- hallottam lentről.
- Anna!- szóltam utána, de az ajtó bezáródott és már nem hallhatta.
 Visszamásztam, hamarosan mély álomba merültem.

 Halk füzet lapozásra ébredtem. Ismerős parfüm, ismerős torok köszörülés, ismerős lélegzet vétel.
- Mennyi az idő?- néztem erőtlenül mosolyogva az íróasztalomnál ülő Ninára.
- Fél öt lesz. Aludtál egy keveset.- kacsintott hátrafordulva a forgószékemen.
- Köszönöm, hogy átjöttél, de elég lett volna átküldeni neten. Még a végén megfertőzlek!
- Hogyan fertőznél? - kuncogott halkan- Nincs semmi bajod csak láttam rajtad, hogy álmos vagy és kikértelek.
- Akkor lemaradtál az ájulásomról és a 38-as hőemelkedésemről is.
- Sajnálom,ezt nem tudtam. - hajtotta le szomorúan fejét.
- Jól van, nem kell megsiratni! Életben maradok csak ki kell hívni az orvost.
- Igen, ezt gondoltam... - nézett fel mosolyogva. Babzsákfotelemet az ágyamhoz húzva belehuppant és közelebb hajolt hozzám.- Mit mondott?
- Mire mit mondott?- kérdezem teljesen meglepődve.
- Hát tudod Te azt!
- Az lehet, de nem jut eszembe.
- A koncertre! A One Direction koncertre.
- Hogy arra...- húztam el a szám.- Még nem volt időm megkérdezni.
- Körülbelül 11 órakor értél haza és nem volt időd megkérdezni?
- Nina. Bejöttem, elájultam, feljöttem, ő elment én meg bealudtam. Mikor?
- Mielőtt feljöttél volna?
- De megsimogatta az arcomat és nem bírtam azt az álszentül mocskos képét.
- Fertőző maláriás vagy AIDS-es, hogy 14 év után nem érintheti meg az ARCODAT? Ne legyél gyerekes!
- Még gyerek vagyok ez a dolgom. Igazából nem is emlékeztem a koncertre, csak akkor jutott eszembe, mikor elment. Ezért aludtam el.
- Jó, de ha elmentem ne felejtsd el megkérdezni! 
- Rendben van megértettem.
- Lemásoltam az órai anyagot és bejelöltem a leckét.- gyors témaváltás után élettel teli, eredeti Nina-hangon válaszolt.
- Roppant hálás vagyok.- kis szünet után folytattam- és mi volt ma miután eljöttem?
- Fizikán kísérleteztünk, majdnem leégett a suli, biológián a tanár a bőrünket kezdte vizsgálgatni, történelmen csatajelenetet kellett eljátszanunk technikán pedig egyik évfolyamtársunk hozzávarrta az ujját a géphez... Elég morbid jelenet volt.- ennek ellenére mindketten dőltünk a nevetéstől. 
Valószínűleg kicsit hangosra sikeredett, mert Anna felszólt, hogy pihentessem magam (ami újabb nevetésbe torkollott, kihagyhatatlan volt a kifigurázása, igaz gonosz volt, de nem hallotta...).
 Nagyon jól esett ez az együtt töltött két óra. Elfeledkeztem minden bajomról, leckém se maradt, a legjobb pedig, hogy mindezt a számomra legfontosabb személy társaságában. Megtárgyaltuk A Fiúkkal történteket, hogy milyen jó lesz, ha majd az ötödik sorban állva láthatjuk Őket élőben... 
 Lementem teát főzni. Megtaláltam nevelőanyám a Tv előtt gubbasztva. Kedvenc közös filmünket, a Szívek Szálldáját nézte. Felraktam forrni a vizet, majd mikor kész lett a tea beültem mellé. Igen... Ilyenkor megéri jófejnek lenni. Pont az a rész ment, mikor elmentek kedvenc együttesük koncertjére. Eljött a pillanat.
- Milyen mázlisták...- mondom álmodozó hangon.
- Igen... Nagyon jó anya-lánya kapcsolat...- nem vette a lapot.
- Én a koncertre gondoltam. Tök jó, hogy eljutottak kedvenc együttesük koncertjére.
- Az múló pillanat. Csak pár óra és soha többet nem látják őket élőben.- hát... nem egészen erre számítottam.
- Anna...
- Igen? - fordult felém.
- Az a helyzet, hogy Nina...
- Összevesztetek?
- Nina nővére szerzett két belépő jegyet a bécsi One Direction koncertre... És azt mondta, hogy elvinne minket. Mit szólsz hozzá?

újra "itthon"

Sziasztok!

 Az én Legkedvesebb Barátnőimnek hatásaira rájöttem, hogy minden napom üres írás nélkül. Remélem ezután a kis szünet után is folytatjátok blogom olvasását, hiszen a a Ti véleményetek a legfontosabb. Ezért szeretnélek megkérni Benneteket, hogy ha van rá lehetőségetek légyszíves írjátok le véleményeteket megjegyzésbe! 

                                                              Nagyon szépen köszönöm:
                                                                                                                          Viky