VII.
Szép estét kedves Olvasóim! Komolyan el se hiszem, az egyre több és több oldalmegjelenítés, bíztató szavakat, gondolatokat, véleményeket, meg természetesen barátaim inspirációját, motivációját, nem is tudjátok milyen mértékben tunningolják a részeket! Nehéz elégszer megköszönni mindezt, nem találom az illő szavakat, de remélem az írásaim tükrözik halvány foltjait. Ha pedig péntek, akkor Bella életének egyik nagy fordulópontjába bele is kezdek! Kellemes olvasást kívánok! :)
Viky
- Welcome to London! -köszöntöttek nagynénimék.
- Steph néni! -szaladok oda hozzá és karjaiba vetem magam.
- Hogy telt az utazás? -ölel meg mosolyogva.
- Nem egészen bírom a repülést, tapasztalataim szerint... De amúgy jól. Nina barátnőmmel váltottunk egy-két SMS-t, szóval nem untam magam halálra.
- A lényeg, hogy itt vagy. Indulhatunk haza? -kérdezi miközben már a kijárat felé tartunk.
- És miújság Magyarországon? -már a kocsiban ülünk, Stephanie pedig indítja a motort.
- Ne tudd meg. A kormány... Jó mindegy. Tizenhét évesen meg tudnék oldani olyan problémákat, amikre ők nem képesek -akadtam ki egy kicsit.
- Ezt tudom... Magyarország alatt a bátyádat, Annát meg téged értettelek. Miújság veletek? -ennyire már ismertem, hogy tudjam mire akar kilyukadni. A szüleim halálára. Most komolyan, mit mondjak? Nem érdekel, az igazságot fogom kitálalni.
- A bátyám most hatalmas gördeszkafan lett, alig van otthon, mindig a barátjaival buliznak, vagy deszkáznak -meséltem, mintha egy lényeges pont lenne, amire ő tudámsul vevés képpen csak mosolygott.
- És Anna meg te?
Az ablak felé néztem. Arcomat nem túlságosan láthatta, jobb is volt. Nem akartam az itt töltött idő alatt még a gondolatáról sem hallani, hogy milyen a kapcsolatom Annával. Szépen átfésültem magamban a lényeget, amit majd szabaddá eresztek a számon.
- Minden rendben? -kérdezi nagynénim.
- Ja igen, persze -előre fordultam- csak elgondolkoztam. Hát nem tudom. Nincs egy imádnivaló kapcsolatunk, nem állok hozzá közel. A sajátjaként tekint rám, nekem meg ettől felfordul a gyomrom. Nem akarok, és nem is leszek vele jóba -mondtam kicsit gyerekesen.
- Miért? Miért baj az, hogy szeret? Neki soha nem lehetett és nem is lehet gyereke, miért kell ezt csinálnod? Ne hivatkozz a korodra, én is voltam tinédzser, tudom milyen, habár nekem feleennyire nem volt nehéz, de akkor se!
- Nem állt szándékomban. Én nem vagyok olyan, mint a többiek... Mások ennyi idősen bulizni járnak meg el a haverjaikkal, de nekem Ninán kívül nincs is barátom. Nem az zavar... Megértem az ő helyzetét is, de hagyjon már fel a nevetségesebbnél is nevetségesebb próbálkozásaival! Az anyukám meghalt, képes voltam tudomásul venni, hogy őt, apával együtt -tettem hozzá halkabban- már senki nem hozhatja vissza, a helyüket senki nem fogja betölteni, ahogyan ő sem. Ezzel csak mégjobban eltaszít magától, a szívemben pedig az az űr, a hatalmas kitöltetlen űr, ott fog maradni, amíg testemet vagy hamvaimat be nem zárják egy dobozba, a lelkem pedig nem távozik el az élők soraiból. Mindegy, most nem ezen van a hangsúly. Egyszerűen teljes egészemben menekülnék tőle, minden egyes szava tőrként hasít a szívembe, undorodom tőle. Ez ellen pedig senki nem tud, nem is fog változtatni -zártam le kis monológomat, makacs, rideg szavaimmal. A levegőt körülöttem még egy kandalló sem tudta volna megolvasztani, fagyos kifejezéseim erős nyomott hagytak.
- Kár, hogy így érzed -tömör, de az én szememben mégis egyetérő válasz érkezett.
- Én amúgy meg vagyok, igazából csak Béla kutyámat sajnáltam otthon hagyni, na meg persze a legjobb barátnőmet, akit a testvéremként szeretek.
- Nem is tudtam. Ennyire jóban vagytok?
- Igen... Bea, az anyukája tényleg olyan, mintha egyben az enyém is lenne, a nővérével meg nagyon jól el szoktunk szórakozni -felelevenítettem kedves emlékeimet a családdal kapcsolatban. Volt mit, az biztos.
Egy óra múlva fékezett az autó a tipikus brit sorház előtt. Nagyon szimpatikus volt: a bejárati ajtóhoz 2-3 fokos lépcső vezetett. A fal színe sötétbordó volt, piros színárnyalattal. Az ajtó mellett két nagyobb ablak: az egyik jobb, a másik bal oldalt, előtte (így egyben a lépcsőfokok mellett is) kerítéssel körbekerített egy-egy a párkányig nyúló örökzöld.
- Mennyire érzed otthon magad? -kérdezi Steph, miközben a motor még jár.
- Ööö -bátortalan arckifejezéssel.
- Tökéletes. Ne haragudj, most lehet mély vízbe doblak, de még be kell mennem dolgozni. Itthon hagyhatlak egyedül? Este nyolc körül már mindenki hazaér. Kaját találsz a gázon meg a hűtőben, tessék majd bekapni valamit! Ráérsz kipakolni a vendégszobába, de ha Anglia fővárosában nem találsz újdonságot, izgalmas elfoglaltságot, nyugodtan elkezdheted.
- Ez alatt mit értesz?
- A 'ha nem találsz elfoglaltságot' alatt? Ja, csak, hogy menj el nyugodtan bármerre a városban, nézz körül, az egyetlen kikötés: kilenc után már ne nagyon kószálj az utcákon. Nem mintha nem bíznék benned, de nem akarlak mindjárt első nap elhagyni. Kellemes délutánt! A csomagtartóból vidd be a bőröndjeidet légyszi! -utalt szándékára, valószínűleg már késésben volt.
- Neked is, jó munkát! -szállok ki a kocsiból- Stefi, még valami! Köszönöm! -nézek vissza, ő mosolygott rám, én pedig elemelt a holmimat, majd a kulccsal a kezemben támadtam meg a bejárat ajtó zárát.
Mikor beértem az előszobába, első pillanatban szóhoz sem jutottam. Táskáim (a kulccsal egyetemben) a földre zuhantak, én pedig néma csendben álldogáltam addig tartott helyzetemben, aztán arcomra 5 méteres vigyor ült ki és lassú léptekkel tartottam előre. Tőlem jobbra volt a gardrób, két méterrel arrébb bal oldalon besűrítve egy miniatűr spájz, megint jobbra egy nappali-étkező, velem szemben meg a konyha (az utóbbi kettő közt volt egy átjáró). Szerény véleményem szerint babaház jellegű volt, de el tudtam képzelni itt az életemet. Folytatva felfedezői tevékenységemet, vágtattam az emeletre felfelé, ahol négy szoba fogadott. Jobbról az első Stephanié (bár nénikém magyar, mindig angolosan hívom) és a férjéé, a középsőben senki nem lakott, csak a padlásra felvezető lépcső (tehát ez nem nagy kiterjedésű), a harmadik Cherylé, kizárásos alapon attól balra, a negyedik lett az enyém. Beléptem. Csodálom, azokat az elképesztő szomszédokat, akiknek szerintem meséltek a rokonaim érkezésemről, akik egy szó nélkül tűrték néma csöndben (ugyanis később sem jöttek át) a reakciómat, mert amikor a fal másik oldaláról is megpillantottam"szobámat" (ezentúl így fogom hívni), megláttam a francia ágyat, a fürdőszobát, a monumentális ruhásszekrényemet... A sikításomat szerintem még három utcával arrébb is lehetett hallani. Tényleg álomszerű volt.
Felcuccoltam, magamra kaptam a kabátomat és nyakamba vettem a várost. Hihetetlen! Szebb, mint képzeltem! Az ott keringő érzelmek, a fények, a hangulat a gyorséttermekben, az élet a boltokban... Teljesen rabul ejtett. Leültem egy padra, figyeltem, elemezgettem mindent, a hideg fuvallatok közepette kifejezetten jól esett. Akkor jöttem rá, mi is történik velem. Visszautasíthatatlan lehetőséget kapok az élettől, aminek csak jó oldala lehet...
Hazafelé mentem, lépéseim nem vettem túl sietősre, így is negyed kilencre voltam otthon, hisz nem néztem meg nevezetességeket, csak a város egy részét, a légkört, meg hasonlókat.
Halkan nyomtam le a kilincset, mikor beléptem, de hallottam, hogy Stephanie Tommal együtt tévéznek a nappaliban.
- Na hogy tetszett? -hajol ki a folyosóra.
- Kimondottan kellemes. Bár nem néztem meg nevezetességeket, az egész... Mámorító -meséltem a számomra lélegzetelállító tapasztalatokat, ő meg csak mosolygott kissé unottan. Persze, ez neki mindennapos, majd egy hónap múlva már nekem is az lesz.
- Örülsz?
- Hiányoznak kicsit az otthoniak, de semmi pénzért nem cserélnék. Ezerszer megköszönném, de félek, az is kevés lenne.
- Jól van, nem is kell. Menj zuhanyozni, aztán dobjunk be valami könnyűt!
- Nem vagyok éhes, köszönöm, már ettem, de zuhanyozni elmegyek.
- A szomszédok szerint már megtaláltad a szobádat, van fürdőd is -pirultam is rendesen, mint a vadszeder.
- Akkor majd érkezem -lépdeltem fel.
Zuhanyzás közben 1D-t hallgattam, szóval a telefonom üvöltött. Egyszer hallottam, amint szólítanak, épp végeztem, leállítottam a zenét, de nem ismétlődött a nevem, így csendben füleltem.
- Good night everyone! -csapta be lent az ajtót egy idegen hang.
- Cheryl? Hát te? -kérdezi Steph.
2013. november 29., péntek
2013. november 22., péntek
VI.
VI.
Sziasztok! Köszönöm a 2 feliratkozót, a több, mint 1100 oldalmegjelenítést azzal együtt, hogy ismét ide kattintottatok , el se tudjátok képzelni, mennyit jelentetek nekem! Mint látjátok, végrehajtottam egy-két aprócska újítást és még mindig nincs kész, ugyanis a fejléc, stb. mind készülőben van, de remélem, hogy a tartalom újbóli visszatérésre fog ösztönözni Benneteket! Nem húzom az időt, jó szórakozást ;)
Viky
Az előző részek tartalmából:
- Ne. 2 hónap Angliában?
- A helyzetem nem túl egyszerű... Repülőjegyet. Repülőjegyet kaptam.
- Ahhoz képest, hogy tizenhat éves vagyok, nem egészen tanultam meg a dolgokat a helyén kezelni...
- Annyira jó volt Budapest utcáin a kissé csípős novemberi levegőben beszélgetni Ninával... Ez fog legjobban hiányozni.
Suli után már az utolsó simításokat végeztem az induláshoz szükséges cuccok összekészítésében. Annyira fura érzés 'elköltözni'... Két hónapot fogok eltölteni totál idegen környezetben, némi nyelvtudással, viszont senkit (a rokonaimon kívül) nem fogok ismerni. Hogyan szerzek majd barátokat, vajon a szomszédokat mennyire tudom majd kikészíteni, lesz-e sok jó fej kóbor kutyus, mint itthon, s a többi, s a többi? Mindenesetre áthívtam legjobb barátnőmet, így legalább kicsit több információm lesz a külföldi életről (bár még ő sem volt Londonban, de néhány brit várost már bejárt), szokásokról, hagyományokról, egy-két szleng kifejezést is a fejembe ver, aztán nagy levegőőőőőőőőőőőőőőő... Go to London!
*később
- Igazából nincs semmi lényeges, csak élvezned kell pillanatokat, az éttermeket, az ételek ízét, de le merem fogadni, hogy anorexiásan jössz majd haza, mert az angol konyha rémes, legalábbis szerintem, de mondom: a kilátás, az épületek, az emberek... Fantasztikusak! Kedvesek, aranyosak, barátságosak, segítőkészek, de ezt az 1D Youtube videókból láthattad... Szórakozz jól, légy közvetlen, de szerény meg kissé visszahúzódó, mosolyogj, de ne túlzottan, légy ott a fontos eseményeken, de ne légy tolakodó... Röviden: hozd a formád: Keep calm and have fun! Ez csak egy utazás, kirándulás vagy hívd aminek akarod, odaköltözöl, légy boldog, elégedett... Ezt nem lehet elmondani! Tapasztalj! - a híján kiselőadást lazán kipengette a kisujjából, mintha a szomszédba ugranék át egy köcsög tejért vagy mit tudom én.
Neki ez természetes, de nem akarom elrontani ezt az egészet.
- Igazad van. Az egészet túlspirázom. Felesleges. IZGULOOOOOOOK!- néztem Ninára önfeledten boldogan.
- De nem kell! -nyugtatgatott.- Viszont gyorsan elrepült az idő mennem kell, lassan kilenc óra. Holnap akkor tíz körül itt vagyunk és felviszünk a reptérre. Kellemes utolsó éjszakát az ágyadban idén! -kacsintott, majd lement felöltözni, ahova én is elkísértem.
- Ne szórakozz velem! A gondolatától is rosszul vagyok.
- London gondolatától? Ha szeretnéd felhasználom a repjegyed...
- Álmodozz királylány! -mosolyogtam. - Három nap után unni fogom magam. Kár, hogy nem jöhetsz -biggyesztettem le szám szélét.
- Tuti fogsz találni valami barátságos emberi lényt... Elvégre Európa egyik országába mész, és nem a Marsra, sőt! Londont sem szálták meg UFO-k vagy hasonlók. -tréfálkozva mosolygott, közben felemelte táskáját- Akkor holnap! Szia, jó éjszakát! -megöleltük egymást. A gimiben mi vagyunk az egyetlenek, akik búcsúzásuk vagy találkozásuk alkalmával nem puszilgatják össze-vissza a másikat. Nina utoljára Bélát, a kutyámat, emberek közül pedig a volt barátját puszilta meg, de ehhez semmi köze. Mi barátok vagyunk, nem pedig házaspár.
- Rendi, akkor holnap. Szia! -ezzel becsuktam az ajtót, majd szomorúan döltem neki.
Elmegyek. Világot fogok látni. Pontosabb a világ egy részét. A világ legjobb részét. Kár, hogy ez áldozatokkal jár. Hiányozni fog sok minden, de ha jobban belegondolok, akkor minden vég valami új kezdete.
Összedobtam egy gyümölcssalátát, majd futólépésben visszatértem szobám olykor búskomor falai közé, precízen összehajtogatott takarómmal befedett ágyam tetejére vetettem hasra magam, bekapcsoltam a TV-m és egy krimi közben elmajszolgattam az általam készített finomságot.
- Sziasztok! -hallottam Anna vidám hangját a bejárattól.
Befejeztem a nasimat, levittem a tálat és kivételesen normális voltam.
- Szia! -dobtam az eszközöket a mosogatóba- Milyen napod volt?
- Elég fárasztó... Sok vendég jött be, a legtöbb pedig eléggé határozatlan, bizonytalan volt, hol kapcsolódjon ki párjával, családjával, barátaival. Nem értem, miért nem lehet itthon tölteni a karácsonyi ünnepeket. -nevelőanyám ugyanis egy utazó iroda lelkes alkalmazottja.
- Az nem túl jó. Akkor pihenj le!
- Inkább neked kéne minnél előbb takarodót fújni, ha a holnapi napod nem akarod pokróc hangulatban tölteni. Hétkor megyek, felébresztelek. Álmodj szépeket!
- Te is -majd elindultam zuhanyozni.
Fél tizenegy is elmúlt, mire mindennel végeztem, mégsem tudtam aludni, gondolatok sokasága vert fel újra meg újra. Körülbelül másfél óra után a More Than This nyugodt dallama ellen már feladták a küzdelmet és tudatalattim sejtelmes világába kerültem.
Másnap
- Jó reggelt, ébresztő! Hagytam még fél órát látva, mennyire aszott vagy -keltett Anna mosolygós, barátságos, kicsit anyai hangja.
- Máris? -nyújtózkodok felfelé, nyitom ki szinte összeragadt szemeimet.
- Aludhatsz, ha nem akarsz elmenni innen jó messze... -erre kipattantam ágyamból, amin a pótanyám jót nevetett (bár szerintem fele ennyire nem volt vicces).
Kitereltem kezemmel a szobámból, elmentem zuhanyozni, felöltöztem, szépen megfésülködtem, feldobtam magam egy kevés szemceruzával, kicsit besütöttem a hajam, háromnegyed óra múlva már az étkező asztalnál ültem és kivételesen hárman fogyasztottuk el utolsó idei közös reggelinket.
- Majd csinálj fotókat, meg hozz valami ajándékot! -figyelmeztetett Dávid.
- Mire gondoltál?
- Van pár ötletem -keresgélt zsebében, majd egy nyolc-kilenc centis listát nyújtott át nekem. Rögtön olvastam.
- Na nehogy már gördeszkás cuccokra fogom költeni a zsebpénzem?! -néztem rá.
- Nem is a sajátod... -majd tizenötezer forintot adott hozzá.
- Ezzel sokra fogok menni -válaszoltam ironikusan.
- Azt hiszem vagy már olyan nagy lány, hogy el tudja menni egy valutaváltóba és szépen elkérd fontban...
- Ha megmondod mikor...
- Dávid, Belláért tizenöt perc múlva jönnek Nináék, nem lesz ideje -szólt közbe Anna.
- Ja... Úgy más -visszahúzta a pénzt.- Majd postázom.
- Majd megveszem -hangom kissé diadalittas volt.
- Na akkor ha befejeztétek a vitatkozást lehozhatjátok a bőröndöket, táskákat, meg a többit.
- Köszi a reggelit! -pakoltam el, majd indultam az első csomagért.
- Me too / Én is/- válaszolta sietős hangon, angolos hangulatban, aztán utánam jött.
- Melyikeket vigyem le? -kérdezi, amint felért. A két legnehezebbet adtam a kezeibe.
- Az igen!
- Mi van, már nem akkora a szád? A szauna leizzasztotta az izmaidat vagy maguktól szívódtak fel? -vetem oda neki kicsit lenézően.
- Kíváncsi lennék te mit szólnál, ha neked adnám.
- Szerencsére én nem hívom magam súlyemelő bajnoknak -és máris eggyel a kezemben lefelé vettem az irányt.
Épp időben végeztünk, ugyanis Nináék Zafirája állt meg a házunk előtt.
- Sziaaaaaaaaa! -nyújtotta el végét barátnőm miközben sprintelt felém és karjaimba vetette magát.
- Szia! -mondom kicsit kuncogva.
- Hogy érzed magad? -velem szemben szorongatja a kezeim. Bratyó meg Anna pakolja a csomagjaimat. Nem sok, nem is annyira nehéz... Csak majdnem sérvet kapott a tesóm.
- Eszméletlenül! -ujjongtam. - Alig bírtam elaludni!
- Akkor épp itt az idő! Beszállás gráciák! -mondja Beatrix, a majdnem anyukám. Sajátjaként tekint rám, pedig csak a lánya best friendje vagyok.
Odafordultam Annához.
- Nagyon szépen köszönöm, és... -felnéztem a földről- Ne haragudj kérlek!
- Jajj, dehogy haragszom! Örülök, hogy örülsz -majd megölelt, amiből viszonylag gyorsan ki is bontakoztam.
- Kellemes utazást!
- Köszi Dave! -és a kocsi ajtaja zárult.
- Kössétek be magatokat. Indulás! -a motor beindult, ellentétben a vérkeringésem befagyott, Nina pedig kicsattanóan boldogan pillantgatott felém.
- Na, most izgulsz?
- Nálad nem jobban -nevettem rá.
Háromnegyed órába telt amíg odaértünk? Majdnem... Hatalmas volt a forgalom, mindenki dudált össze-vissza, a sorok legtöbbször befagytak, Bea idegesen kocogtatta a könyöktámasztót, totál káosz volt Budapest szombaton. Szerencsére még tíz előtt elindultunk, így még tizenegy előtt odaértünk a reptérre.
- Mindened meg van? Semmit nem hagytál otthon?- kérdezi barátnőm aggodalmasan.
- Igen, persze. Vagyis...
- Ne. Mi az?
- Most foglak itthon hagyni -mosolyogtam szokásos átverős hangomon.
- Honnan tudod? -nevetett.
- Micsoda?
- Jó, csak vicceltem.
- Londonba gép 5 perc múlva indul. Kérjük, foglalják el helyeiket, köszönjük! -hallatszott a hangszórókból
- Akkor búcsúzok. -biggyesztetettem le szám szélét- Légy jó, estefelé Skypolunk, majd hívlak.
- Rendben van. Kellemes utazást és ismered a mondást: Csak vidáman! -kuncogtunk.
- Szia, szép napot! Még valami: puszilom a nővéredet is, meg nagyon sajnálom, hogy nem tudok elmenni -szomorodtam el.
- Áhh szót sem érdemel! Érezd jól magad, puszi szia.
- Én is minden jót kívánok, hívj fel ha odaértél! Szép napot! -nyomott csókot az arcomra Bea.
- Persze, mindenképp.
Végül elhagytam őket, még integettem egyet, majd eltűntem.
Elfoglaltam első osztályon a helyem a gépen. Lassan emelkedett a levegőbe utasaival (meg a vérnyomásommal), liftezett a gyomrom, szívem őrült ritmust vert, amit egy stuardess is észrevett.
- Üdvözöljük! Tudok szolgálni valamivel? Ital, étel? Mondja, jól érzi magát?
- Igen, köszönöm, remélem minden rendben. -mosolyogtan riadtan- Egy narancslevet megköszönnék.
- Rögtön hozom -lelépett.
Még pár óra utazás és megérkezünk Londonbaaa!!!! Felejthetetlen élmény lesz! So.... GO TO ENGLAND! ♥
Sziasztok! Köszönöm a 2 feliratkozót, a több, mint 1100 oldalmegjelenítést azzal együtt, hogy ismét ide kattintottatok , el se tudjátok képzelni, mennyit jelentetek nekem! Mint látjátok, végrehajtottam egy-két aprócska újítást és még mindig nincs kész, ugyanis a fejléc, stb. mind készülőben van, de remélem, hogy a tartalom újbóli visszatérésre fog ösztönözni Benneteket! Nem húzom az időt, jó szórakozást ;)
Viky
Az előző részek tartalmából:
- Ne. 2 hónap Angliában?
- A helyzetem nem túl egyszerű... Repülőjegyet. Repülőjegyet kaptam.
- Ahhoz képest, hogy tizenhat éves vagyok, nem egészen tanultam meg a dolgokat a helyén kezelni...
- Annyira jó volt Budapest utcáin a kissé csípős novemberi levegőben beszélgetni Ninával... Ez fog legjobban hiányozni.
Suli után már az utolsó simításokat végeztem az induláshoz szükséges cuccok összekészítésében. Annyira fura érzés 'elköltözni'... Két hónapot fogok eltölteni totál idegen környezetben, némi nyelvtudással, viszont senkit (a rokonaimon kívül) nem fogok ismerni. Hogyan szerzek majd barátokat, vajon a szomszédokat mennyire tudom majd kikészíteni, lesz-e sok jó fej kóbor kutyus, mint itthon, s a többi, s a többi? Mindenesetre áthívtam legjobb barátnőmet, így legalább kicsit több információm lesz a külföldi életről (bár még ő sem volt Londonban, de néhány brit várost már bejárt), szokásokról, hagyományokról, egy-két szleng kifejezést is a fejembe ver, aztán nagy levegőőőőőőőőőőőőőőő... Go to London!
*később
- Igazából nincs semmi lényeges, csak élvezned kell pillanatokat, az éttermeket, az ételek ízét, de le merem fogadni, hogy anorexiásan jössz majd haza, mert az angol konyha rémes, legalábbis szerintem, de mondom: a kilátás, az épületek, az emberek... Fantasztikusak! Kedvesek, aranyosak, barátságosak, segítőkészek, de ezt az 1D Youtube videókból láthattad... Szórakozz jól, légy közvetlen, de szerény meg kissé visszahúzódó, mosolyogj, de ne túlzottan, légy ott a fontos eseményeken, de ne légy tolakodó... Röviden: hozd a formád: Keep calm and have fun! Ez csak egy utazás, kirándulás vagy hívd aminek akarod, odaköltözöl, légy boldog, elégedett... Ezt nem lehet elmondani! Tapasztalj! - a híján kiselőadást lazán kipengette a kisujjából, mintha a szomszédba ugranék át egy köcsög tejért vagy mit tudom én.
Neki ez természetes, de nem akarom elrontani ezt az egészet.
- Igazad van. Az egészet túlspirázom. Felesleges. IZGULOOOOOOOK!- néztem Ninára önfeledten boldogan.
- De nem kell! -nyugtatgatott.- Viszont gyorsan elrepült az idő mennem kell, lassan kilenc óra. Holnap akkor tíz körül itt vagyunk és felviszünk a reptérre. Kellemes utolsó éjszakát az ágyadban idén! -kacsintott, majd lement felöltözni, ahova én is elkísértem.
- Ne szórakozz velem! A gondolatától is rosszul vagyok.
- London gondolatától? Ha szeretnéd felhasználom a repjegyed...
- Álmodozz királylány! -mosolyogtam. - Három nap után unni fogom magam. Kár, hogy nem jöhetsz -biggyesztettem le szám szélét.
- Tuti fogsz találni valami barátságos emberi lényt... Elvégre Európa egyik országába mész, és nem a Marsra, sőt! Londont sem szálták meg UFO-k vagy hasonlók. -tréfálkozva mosolygott, közben felemelte táskáját- Akkor holnap! Szia, jó éjszakát! -megöleltük egymást. A gimiben mi vagyunk az egyetlenek, akik búcsúzásuk vagy találkozásuk alkalmával nem puszilgatják össze-vissza a másikat. Nina utoljára Bélát, a kutyámat, emberek közül pedig a volt barátját puszilta meg, de ehhez semmi köze. Mi barátok vagyunk, nem pedig házaspár.
- Rendi, akkor holnap. Szia! -ezzel becsuktam az ajtót, majd szomorúan döltem neki.
Elmegyek. Világot fogok látni. Pontosabb a világ egy részét. A világ legjobb részét. Kár, hogy ez áldozatokkal jár. Hiányozni fog sok minden, de ha jobban belegondolok, akkor minden vég valami új kezdete.
Összedobtam egy gyümölcssalátát, majd futólépésben visszatértem szobám olykor búskomor falai közé, precízen összehajtogatott takarómmal befedett ágyam tetejére vetettem hasra magam, bekapcsoltam a TV-m és egy krimi közben elmajszolgattam az általam készített finomságot.
- Sziasztok! -hallottam Anna vidám hangját a bejárattól.
Befejeztem a nasimat, levittem a tálat és kivételesen normális voltam.
- Szia! -dobtam az eszközöket a mosogatóba- Milyen napod volt?
- Elég fárasztó... Sok vendég jött be, a legtöbb pedig eléggé határozatlan, bizonytalan volt, hol kapcsolódjon ki párjával, családjával, barátaival. Nem értem, miért nem lehet itthon tölteni a karácsonyi ünnepeket. -nevelőanyám ugyanis egy utazó iroda lelkes alkalmazottja.
- Az nem túl jó. Akkor pihenj le!
- Inkább neked kéne minnél előbb takarodót fújni, ha a holnapi napod nem akarod pokróc hangulatban tölteni. Hétkor megyek, felébresztelek. Álmodj szépeket!
- Te is -majd elindultam zuhanyozni.
Fél tizenegy is elmúlt, mire mindennel végeztem, mégsem tudtam aludni, gondolatok sokasága vert fel újra meg újra. Körülbelül másfél óra után a More Than This nyugodt dallama ellen már feladták a küzdelmet és tudatalattim sejtelmes világába kerültem.
Másnap
- Jó reggelt, ébresztő! Hagytam még fél órát látva, mennyire aszott vagy -keltett Anna mosolygós, barátságos, kicsit anyai hangja.
- Máris? -nyújtózkodok felfelé, nyitom ki szinte összeragadt szemeimet.
- Aludhatsz, ha nem akarsz elmenni innen jó messze... -erre kipattantam ágyamból, amin a pótanyám jót nevetett (bár szerintem fele ennyire nem volt vicces).
Kitereltem kezemmel a szobámból, elmentem zuhanyozni, felöltöztem, szépen megfésülködtem, feldobtam magam egy kevés szemceruzával, kicsit besütöttem a hajam, háromnegyed óra múlva már az étkező asztalnál ültem és kivételesen hárman fogyasztottuk el utolsó idei közös reggelinket.
- Majd csinálj fotókat, meg hozz valami ajándékot! -figyelmeztetett Dávid.
- Mire gondoltál?
- Van pár ötletem -keresgélt zsebében, majd egy nyolc-kilenc centis listát nyújtott át nekem. Rögtön olvastam.
- Na nehogy már gördeszkás cuccokra fogom költeni a zsebpénzem?! -néztem rá.
- Nem is a sajátod... -majd tizenötezer forintot adott hozzá.
- Ezzel sokra fogok menni -válaszoltam ironikusan.
- Azt hiszem vagy már olyan nagy lány, hogy el tudja menni egy valutaváltóba és szépen elkérd fontban...
- Ha megmondod mikor...
- Dávid, Belláért tizenöt perc múlva jönnek Nináék, nem lesz ideje -szólt közbe Anna.
- Ja... Úgy más -visszahúzta a pénzt.- Majd postázom.
- Majd megveszem -hangom kissé diadalittas volt.
- Na akkor ha befejeztétek a vitatkozást lehozhatjátok a bőröndöket, táskákat, meg a többit.
- Köszi a reggelit! -pakoltam el, majd indultam az első csomagért.
- Me too / Én is/- válaszolta sietős hangon, angolos hangulatban, aztán utánam jött.
- Melyikeket vigyem le? -kérdezi, amint felért. A két legnehezebbet adtam a kezeibe.
- Az igen!
- Mi van, már nem akkora a szád? A szauna leizzasztotta az izmaidat vagy maguktól szívódtak fel? -vetem oda neki kicsit lenézően.
- Kíváncsi lennék te mit szólnál, ha neked adnám.
- Szerencsére én nem hívom magam súlyemelő bajnoknak -és máris eggyel a kezemben lefelé vettem az irányt.
Épp időben végeztünk, ugyanis Nináék Zafirája állt meg a házunk előtt.
- Sziaaaaaaaaa! -nyújtotta el végét barátnőm miközben sprintelt felém és karjaimba vetette magát.
- Szia! -mondom kicsit kuncogva.
- Hogy érzed magad? -velem szemben szorongatja a kezeim. Bratyó meg Anna pakolja a csomagjaimat. Nem sok, nem is annyira nehéz... Csak majdnem sérvet kapott a tesóm.
- Eszméletlenül! -ujjongtam. - Alig bírtam elaludni!
- Akkor épp itt az idő! Beszállás gráciák! -mondja Beatrix, a majdnem anyukám. Sajátjaként tekint rám, pedig csak a lánya best friendje vagyok.
Odafordultam Annához.
- Nagyon szépen köszönöm, és... -felnéztem a földről- Ne haragudj kérlek!
- Jajj, dehogy haragszom! Örülök, hogy örülsz -majd megölelt, amiből viszonylag gyorsan ki is bontakoztam.
- Kellemes utazást!
- Köszi Dave! -és a kocsi ajtaja zárult.
- Kössétek be magatokat. Indulás! -a motor beindult, ellentétben a vérkeringésem befagyott, Nina pedig kicsattanóan boldogan pillantgatott felém.
- Na, most izgulsz?
- Nálad nem jobban -nevettem rá.
Háromnegyed órába telt amíg odaértünk? Majdnem... Hatalmas volt a forgalom, mindenki dudált össze-vissza, a sorok legtöbbször befagytak, Bea idegesen kocogtatta a könyöktámasztót, totál káosz volt Budapest szombaton. Szerencsére még tíz előtt elindultunk, így még tizenegy előtt odaértünk a reptérre.
- Mindened meg van? Semmit nem hagytál otthon?- kérdezi barátnőm aggodalmasan.
- Igen, persze. Vagyis...
- Ne. Mi az?
- Most foglak itthon hagyni -mosolyogtam szokásos átverős hangomon.
- Honnan tudod? -nevetett.
- Micsoda?
- Jó, csak vicceltem.
- Londonba gép 5 perc múlva indul. Kérjük, foglalják el helyeiket, köszönjük! -hallatszott a hangszórókból
- Akkor búcsúzok. -biggyesztetettem le szám szélét- Légy jó, estefelé Skypolunk, majd hívlak.
- Rendben van. Kellemes utazást és ismered a mondást: Csak vidáman! -kuncogtunk.
- Szia, szép napot! Még valami: puszilom a nővéredet is, meg nagyon sajnálom, hogy nem tudok elmenni -szomorodtam el.
- Áhh szót sem érdemel! Érezd jól magad, puszi szia.
- Én is minden jót kívánok, hívj fel ha odaértél! Szép napot! -nyomott csókot az arcomra Bea.
- Persze, mindenképp.
Végül elhagytam őket, még integettem egyet, majd eltűntem.
Elfoglaltam első osztályon a helyem a gépen. Lassan emelkedett a levegőbe utasaival (meg a vérnyomásommal), liftezett a gyomrom, szívem őrült ritmust vert, amit egy stuardess is észrevett.
- Üdvözöljük! Tudok szolgálni valamivel? Ital, étel? Mondja, jól érzi magát?
- Igen, köszönöm, remélem minden rendben. -mosolyogtan riadtan- Egy narancslevet megköszönnék.
- Rögtön hozom -lelépett.
Még pár óra utazás és megérkezünk Londonbaaa!!!! Felejthetetlen élmény lesz! So.... GO TO ENGLAND! ♥
2013. november 8., péntek
V./3.
V./3.
Sziasztok! A sok lecke miatt most tudtam hozni a következő részt. Remélem tetszeni fog és ha így van, iratkozzatok fel, kommentáljatok, meg persze 'like'-oljátok a részeket a bloggal együtt ;)
Jó szórakozást, kellemes olvasást kívánok:
Viky
A csütörtököt szerencsére megkaptuk szünetnek, mert az elsősöknek valami gólya-party lesz... Mindenesetre az ilyeneket mindig díjazom, hiszen ha nem kell hatkor kelve kapkodnom, majd beesnem az első órára, szenvedni körülbelül négyig, aztán hazajönni, megint tanulni és nap végén hullafáradtan bedőlni az ágyamba, tökéletesen telik egy napom (persze most még ez a Ninás dolog is....). Így aztán bónusz-napomat kihasználva, elmentem kutyát sétáltatni, bevásároltam, megírtam a leckém, olvastam éééééés!
Elvégeztem minden fontos dolgomat, még volt több, mint nyolc szabad órám, úgyhogy elkezdtem összeírni, mi fog kelleni a Londonban tartózkodásomhoz. Újra- újra és újra átgondoltam minden egyes részletét: cipő, ruha, tisztálkodási szerek, gyógyszerek, de tök feleslegesnek tartottam az erre pocsékolt energiát, ugyanis 1,5-2 óra utazást repülővel csak kibírok kaja meg hasonlók nélkül, aztán pedig az Isten szerelmére! Londonba megyek vagy mégis hova! Álomvilágban pedig nem csak a szükséges dolgok fellelhetők egy-egy üzletben... Úgy gondolom, több pénzt, mint cuccot kéne vinnem... Álomvilágban az embereknek az is van... Kár, hogy Magyarország lakosa vagyok.
Előhúztam szekrényem mélyéről az óriási bőröndömet, majd gardróbom ajtóit kitárva kezdtem válogatni szerény gönceim kupacából.
- Ez sem jó, ez is régi, kiment a divatból...- dobáltam hol az ágyamra, hol a földre pólóim sorát, hangosan gondolkozva.
Határozott kopogás hallatszott lentről. Először azt hittem, csak képzelődök, de mikor másodszor is megismétlődött leszaladtam, kinyitottam a bejárati ajtót.
- Szia!- legnagyobb meglepetésemre drágalátos barátnőm állt a küszöb túloldalán lehajtott, nem túl vidám fejjel.
- Hello -válaszoltam barátságtalanul- mit szeretnél?
- Beljebb engedsz, kérlek?- látszólag zavarban volt, én pedig kicsit összeszedtem magam.
- Ja... Igen, persze, gyere csak be. - félreálltam az útból. Átlépett az én oldalamra, illedelmesen lábat törölt. Ajtó zárult,egy ügyes mozdulattal a kulcsot a kulcstartótálba hajítottam és Ninára néztem.
- Ahhoz képest, hogy tizenhat éves vagyok, a dolgokat nem egészen tanultam meg a helyén kezelni... Remélem érted mire gondolok.- a megbánás, az őszinteség halvány rezdülései mind a tekintetében, mind az arcvonásaiban megmutatkoztak.
- Igen, azt hiszem.
- Elég gyerekes dolog volt csak azért haragudni Rád... Pontosabban az a baj, hogy nem is Rád haragudtam, meg nem is Annára... Na jó, lehet Rá egy kicsit... Vagy nagyon... Viszont ami tényleg bosszantott és nem tudtam megemészteni, az a tény, hogy nem jöhetsz... Nem tudsz jönni.... Bár, ha tényként kezdtem el, akkor folytatom így: nem jössz el a koncertre, na ezt életem legnehezebb dolga volt felfogni. Aztán amikor becsöngettek, egész órán foglalkoztatott a legeslegjobb barátnőm elvesztése időkre-aminek nem tudjuk a hosszát-, az egyedüllét az unalom.
- Nina...
- Rajtad kívül nincs túl sok barátom, akiben tényleg megbízok, van közös témám, szívesen töltöm vele az időt, s a többi, s a többi. Fogalmam sincs, mit fogok kezdeni nélküled. Nem lesz aki a szürke hétköznapokat élénk színűvé varázsolja, akivel elkéssünk órákról, akivel együtt töltsem a délutánt vagy éppen -kicsit lelassította mondanivalóját és játékos, üveges tekintete felidézte a millió közös pillanatunkat- elmenjek vele egy One Direction koncertre...
- Nina... -próbálkoztam újra.
- Csak arra akartam kilyukadni, hogy soha, de soha az életben nem lesz olyan -megcsuklott a hangja-, de olyan legjobb barátnőm, akit a másik felemnek tekintek és a testvéremként nézek rá. Kérlek ne haragudj! Tudom mennyire szörnyen viselkedtem, gyerekes voltam, a helyzetet se tudtam kezelni, de nincsenek rá szavak, mennyire sokat jelent nekem a barátságod. -odaszaladt hozzám, szorosan magához ölelt. Az egész helyzet olyan megható volt, soha nem csinált ilyet, meg persze sírni se nagyon láttam még. Könnyeimmel küszködve gondolkodtam én is: életem eddigi 17 éve alatt egyetlenegy barátnőm volt, mégpedig ő.
- Nina, dehogy haragszom... -engedtem ölelésemből- Mégis annyira meglepett, hogy a második óra után ahelyett, hogy megbeszéltük volna, Te fogtad magad, leléptél. Én is hibás vagyok valamilyen szinten, nem közöltem azonnal miután megtudtam - bár nem értettem teljes mértékben egyet önmagammal, hiszen mindjárt másnap elmondtam neki, így viszont jobban hangzott-, de ez olyan, ami nem netes vagy telefonos téma. Itt látnod kellett az arcomat, hallanod a hangomat, szóval elég "kényes" volt. Ezen kívül van még valami, ami jobb a helyzetünknek, ugyanis reggel, miután felébredtem, megnéztem újra a levelet, amit Nénikémtől kaptam. Nem több, nem kevesebb, mindössze két hosszú hónapról van szó. -hangomon már nem lehetett érezni a meghatódottságot, úgy beszéltem vele, mint egy óvodással, ő pedig értelmes, mélybarna szemeivel úgy is nézett rám.
- Két hónap? -húzta magasra szemöldökét és nagyokat szippantott.
- Bizony, két hónap. -bólogattam fejemmel.- Januárban itthon is leszek.
- De... Hát az nem is olyan elmondhatatlanul sok.
- Így igaz.
- Akkor nincs harag? -bizonytalan szemei szinte könyörögtek.
- Teljesen tanácstalan vagyok... - a dolgozószoba ajtaja felé néztem, próbáltam visszafojtani nevetésemet, mégsem lett teljesen tökéletes.
- M-mármint? -a rémület... tehetséges festő pingálta az arcára.
- Mármint, hogy a sok ramaty ruhám közül melyik olyan, ami felvehető LONDONBA. -és huncutul mosolyogtam.
- Hát... Azt hiszem csak egy módon deríthetünk fényt eme titokra. -a megszokott közvetlenségével lehajította cipőit a lépcső alá, kabátját felakasztotta a fogasra, majd elindult az emelet felé. - Segítek kiválogatni. -kacsintott.
Követtem, majd mikor egyszerre beléptünk a szobámba kisebb rémület fogta el a rumli láttán. Igen... Ilyen amikor válogatok.
- Te meg mit csináltál?
- Ömm... Hát én próbáltam összeszedni mindent, amire szükségem lehet.
- Szóval egy se tetszik?
- Azt hiszem... -válaszoltam félénken.
- Most mondanám, hogy lépjünk le egy plázába vásárolni, ha a pénzed nem kéne az útra... Viszont! Ha nem élsz a tőlem kapott meglepetéssel... Irány az Aréna Pláza! Csak szerzünk be neked egy-két fölsőt, nadrágot amiben elrepülsz odáig aztán kint majd úgyis sokkal, de sokkal szuperebb szerkók lesznek, mint itt! Boldog szülinapooooooot!
- Ebbe nem megyek bele. Már megvettétek a jegyeket...
- Dugulj el! - fenyegetett barátságosan. - A jegyeket újságba beküldött képpel nyerte. Semmibe nem került (csak természetesen a postaköltség). Az út lesz pénz és ha nem jössz nincs mit kifizetned. -rágta számba.
- Hát... Valóigaz... De...
- Nincs de! Mi de?
- De akkor miért állunk még a szobám közepén? - vigyorogtam, majd székem támlájáról lekaptam a dzsekimet és nyargaltam lefelé.
- Csajszi... - gondolkodott hangosan és már a földszinten is voltunk. Rájöttem, sokkal jobb közvetlennek lenni azzal akit a legjobban szeretünk. Sokkal kevesebbet kell aggódnod amiatt, hogy mikor csúszik ki valami olyan, amit nem egészen akartál neki elmondani, vagy éppen megsérteni (például egy ilyen helyzet alkalmával, mint ami az elmúlt 5 percben történt. Nina most megsértődhetett volna, de már évek óta ismerjük egymást és a reakcióinkat is (általában nem úgy, mint tegnap amikor nem tudtam mi lesz).
Pillanatok múlva már sétálgattunk Budapest utcáin, felpattantunk egy buszra, egy metróra és élveztük, amíg még lehetett. Annyira jó volt a kissé csípős novemberi levegőben beszélgetni vele... Ez fog a legjobban hiányozni. Tényleg olyan, mintha a tesóm lenne, sőt! Szerintem helyettesíti a bátyám. Kitárgyaltunk mindent ami mostanában történt Louissal, Niallel, Harryvel, Zaynnel, Liammel, a barátnőikkel és persze a családjukkal is.
Mikor már bezárt minden üzlet amiben vásároltunk/ vásárolni akartunk, kifosztottuk a legújabb készletet, hazafelé beugrottunk egy gyorskajáldába megvacsiztunk, ezzel pedig egy őrületes napot zárva. Mi történik, ha két Directioner meglátja a Claire's-t? Igen, azt hiszem értitek. Sikítozva futottunk a bolt felé embertömegeken átvágva magunkat, majd mikor odaértünk, megálltunk A Fallal szembe és csak néztük a sok-sok tárgyat, mint a kisgyerekek, akiknek édesanyjuk mesél. Az érett 16-17 éves "nagylányok"... 25-30 perc után kijöttünk. Az emberek hatalmas pillantásokat vetettek ránk, komolyan olyanok lehettünk, mint a szanatóriumból szabadult elmebetegek... Nem baj... Szokjanak hozzá! Még jövünk egy párszor!
Otthon Bélusra, a csivavára, felpróbáltam a kabátkát amit vettünk neki, visszarámoltam a szekrényembe a kupacot amit széthajigáltam, lezuhanyoztam, fogat mostam és kimerülten csapódtam takaróm és puha matracom közé. Holnap péntek!
Sziasztok! A sok lecke miatt most tudtam hozni a következő részt. Remélem tetszeni fog és ha így van, iratkozzatok fel, kommentáljatok, meg persze 'like'-oljátok a részeket a bloggal együtt ;)
Jó szórakozást, kellemes olvasást kívánok:
Viky
A csütörtököt szerencsére megkaptuk szünetnek, mert az elsősöknek valami gólya-party lesz... Mindenesetre az ilyeneket mindig díjazom, hiszen ha nem kell hatkor kelve kapkodnom, majd beesnem az első órára, szenvedni körülbelül négyig, aztán hazajönni, megint tanulni és nap végén hullafáradtan bedőlni az ágyamba, tökéletesen telik egy napom (persze most még ez a Ninás dolog is....). Így aztán bónusz-napomat kihasználva, elmentem kutyát sétáltatni, bevásároltam, megírtam a leckém, olvastam éééééés!
Elvégeztem minden fontos dolgomat, még volt több, mint nyolc szabad órám, úgyhogy elkezdtem összeírni, mi fog kelleni a Londonban tartózkodásomhoz. Újra- újra és újra átgondoltam minden egyes részletét: cipő, ruha, tisztálkodási szerek, gyógyszerek, de tök feleslegesnek tartottam az erre pocsékolt energiát, ugyanis 1,5-2 óra utazást repülővel csak kibírok kaja meg hasonlók nélkül, aztán pedig az Isten szerelmére! Londonba megyek vagy mégis hova! Álomvilágban pedig nem csak a szükséges dolgok fellelhetők egy-egy üzletben... Úgy gondolom, több pénzt, mint cuccot kéne vinnem... Álomvilágban az embereknek az is van... Kár, hogy Magyarország lakosa vagyok.
Előhúztam szekrényem mélyéről az óriási bőröndömet, majd gardróbom ajtóit kitárva kezdtem válogatni szerény gönceim kupacából.
- Ez sem jó, ez is régi, kiment a divatból...- dobáltam hol az ágyamra, hol a földre pólóim sorát, hangosan gondolkozva.
Határozott kopogás hallatszott lentről. Először azt hittem, csak képzelődök, de mikor másodszor is megismétlődött leszaladtam, kinyitottam a bejárati ajtót.
- Szia!- legnagyobb meglepetésemre drágalátos barátnőm állt a küszöb túloldalán lehajtott, nem túl vidám fejjel.
- Hello -válaszoltam barátságtalanul- mit szeretnél?
- Beljebb engedsz, kérlek?- látszólag zavarban volt, én pedig kicsit összeszedtem magam.
- Ja... Igen, persze, gyere csak be. - félreálltam az útból. Átlépett az én oldalamra, illedelmesen lábat törölt. Ajtó zárult,egy ügyes mozdulattal a kulcsot a kulcstartótálba hajítottam és Ninára néztem.
- Ahhoz képest, hogy tizenhat éves vagyok, a dolgokat nem egészen tanultam meg a helyén kezelni... Remélem érted mire gondolok.- a megbánás, az őszinteség halvány rezdülései mind a tekintetében, mind az arcvonásaiban megmutatkoztak.
- Igen, azt hiszem.
- Elég gyerekes dolog volt csak azért haragudni Rád... Pontosabban az a baj, hogy nem is Rád haragudtam, meg nem is Annára... Na jó, lehet Rá egy kicsit... Vagy nagyon... Viszont ami tényleg bosszantott és nem tudtam megemészteni, az a tény, hogy nem jöhetsz... Nem tudsz jönni.... Bár, ha tényként kezdtem el, akkor folytatom így: nem jössz el a koncertre, na ezt életem legnehezebb dolga volt felfogni. Aztán amikor becsöngettek, egész órán foglalkoztatott a legeslegjobb barátnőm elvesztése időkre-aminek nem tudjuk a hosszát-, az egyedüllét az unalom.
- Nina...
- Rajtad kívül nincs túl sok barátom, akiben tényleg megbízok, van közös témám, szívesen töltöm vele az időt, s a többi, s a többi. Fogalmam sincs, mit fogok kezdeni nélküled. Nem lesz aki a szürke hétköznapokat élénk színűvé varázsolja, akivel elkéssünk órákról, akivel együtt töltsem a délutánt vagy éppen -kicsit lelassította mondanivalóját és játékos, üveges tekintete felidézte a millió közös pillanatunkat- elmenjek vele egy One Direction koncertre...
- Nina... -próbálkoztam újra.
- Csak arra akartam kilyukadni, hogy soha, de soha az életben nem lesz olyan -megcsuklott a hangja-, de olyan legjobb barátnőm, akit a másik felemnek tekintek és a testvéremként nézek rá. Kérlek ne haragudj! Tudom mennyire szörnyen viselkedtem, gyerekes voltam, a helyzetet se tudtam kezelni, de nincsenek rá szavak, mennyire sokat jelent nekem a barátságod. -odaszaladt hozzám, szorosan magához ölelt. Az egész helyzet olyan megható volt, soha nem csinált ilyet, meg persze sírni se nagyon láttam még. Könnyeimmel küszködve gondolkodtam én is: életem eddigi 17 éve alatt egyetlenegy barátnőm volt, mégpedig ő.
- Nina, dehogy haragszom... -engedtem ölelésemből- Mégis annyira meglepett, hogy a második óra után ahelyett, hogy megbeszéltük volna, Te fogtad magad, leléptél. Én is hibás vagyok valamilyen szinten, nem közöltem azonnal miután megtudtam - bár nem értettem teljes mértékben egyet önmagammal, hiszen mindjárt másnap elmondtam neki, így viszont jobban hangzott-, de ez olyan, ami nem netes vagy telefonos téma. Itt látnod kellett az arcomat, hallanod a hangomat, szóval elég "kényes" volt. Ezen kívül van még valami, ami jobb a helyzetünknek, ugyanis reggel, miután felébredtem, megnéztem újra a levelet, amit Nénikémtől kaptam. Nem több, nem kevesebb, mindössze két hosszú hónapról van szó. -hangomon már nem lehetett érezni a meghatódottságot, úgy beszéltem vele, mint egy óvodással, ő pedig értelmes, mélybarna szemeivel úgy is nézett rám.
- Két hónap? -húzta magasra szemöldökét és nagyokat szippantott.
- Bizony, két hónap. -bólogattam fejemmel.- Januárban itthon is leszek.
- De... Hát az nem is olyan elmondhatatlanul sok.
- Így igaz.
- Akkor nincs harag? -bizonytalan szemei szinte könyörögtek.
- Teljesen tanácstalan vagyok... - a dolgozószoba ajtaja felé néztem, próbáltam visszafojtani nevetésemet, mégsem lett teljesen tökéletes.
- M-mármint? -a rémület... tehetséges festő pingálta az arcára.
- Mármint, hogy a sok ramaty ruhám közül melyik olyan, ami felvehető LONDONBA. -és huncutul mosolyogtam.
- Hát... Azt hiszem csak egy módon deríthetünk fényt eme titokra. -a megszokott közvetlenségével lehajította cipőit a lépcső alá, kabátját felakasztotta a fogasra, majd elindult az emelet felé. - Segítek kiválogatni. -kacsintott.
Követtem, majd mikor egyszerre beléptünk a szobámba kisebb rémület fogta el a rumli láttán. Igen... Ilyen amikor válogatok.
- Te meg mit csináltál?
- Ömm... Hát én próbáltam összeszedni mindent, amire szükségem lehet.
- Szóval egy se tetszik?
- Azt hiszem... -válaszoltam félénken.
- Most mondanám, hogy lépjünk le egy plázába vásárolni, ha a pénzed nem kéne az útra... Viszont! Ha nem élsz a tőlem kapott meglepetéssel... Irány az Aréna Pláza! Csak szerzünk be neked egy-két fölsőt, nadrágot amiben elrepülsz odáig aztán kint majd úgyis sokkal, de sokkal szuperebb szerkók lesznek, mint itt! Boldog szülinapooooooot!
- Ebbe nem megyek bele. Már megvettétek a jegyeket...
- Dugulj el! - fenyegetett barátságosan. - A jegyeket újságba beküldött képpel nyerte. Semmibe nem került (csak természetesen a postaköltség). Az út lesz pénz és ha nem jössz nincs mit kifizetned. -rágta számba.
- Hát... Valóigaz... De...
- Nincs de! Mi de?
- De akkor miért állunk még a szobám közepén? - vigyorogtam, majd székem támlájáról lekaptam a dzsekimet és nyargaltam lefelé.
- Csajszi... - gondolkodott hangosan és már a földszinten is voltunk. Rájöttem, sokkal jobb közvetlennek lenni azzal akit a legjobban szeretünk. Sokkal kevesebbet kell aggódnod amiatt, hogy mikor csúszik ki valami olyan, amit nem egészen akartál neki elmondani, vagy éppen megsérteni (például egy ilyen helyzet alkalmával, mint ami az elmúlt 5 percben történt. Nina most megsértődhetett volna, de már évek óta ismerjük egymást és a reakcióinkat is (általában nem úgy, mint tegnap amikor nem tudtam mi lesz).
Pillanatok múlva már sétálgattunk Budapest utcáin, felpattantunk egy buszra, egy metróra és élveztük, amíg még lehetett. Annyira jó volt a kissé csípős novemberi levegőben beszélgetni vele... Ez fog a legjobban hiányozni. Tényleg olyan, mintha a tesóm lenne, sőt! Szerintem helyettesíti a bátyám. Kitárgyaltunk mindent ami mostanában történt Louissal, Niallel, Harryvel, Zaynnel, Liammel, a barátnőikkel és persze a családjukkal is.
Mikor már bezárt minden üzlet amiben vásároltunk/ vásárolni akartunk, kifosztottuk a legújabb készletet, hazafelé beugrottunk egy gyorskajáldába megvacsiztunk, ezzel pedig egy őrületes napot zárva. Mi történik, ha két Directioner meglátja a Claire's-t? Igen, azt hiszem értitek. Sikítozva futottunk a bolt felé embertömegeken átvágva magunkat, majd mikor odaértünk, megálltunk A Fallal szembe és csak néztük a sok-sok tárgyat, mint a kisgyerekek, akiknek édesanyjuk mesél. Az érett 16-17 éves "nagylányok"... 25-30 perc után kijöttünk. Az emberek hatalmas pillantásokat vetettek ránk, komolyan olyanok lehettünk, mint a szanatóriumból szabadult elmebetegek... Nem baj... Szokjanak hozzá! Még jövünk egy párszor!
Otthon Bélusra, a csivavára, felpróbáltam a kabátkát amit vettünk neki, visszarámoltam a szekrényembe a kupacot amit széthajigáltam, lezuhanyoztam, fogat mostam és kimerülten csapódtam takaróm és puha matracom közé. Holnap péntek!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)